29 éve baleset következtében lebénultam és kerekesszékbe kerültem.

4 év bénultság, önsajnálat és bezárkózás után rátaláltam egy felhívásra, amiben tanfolyamra invitáltak sérülteket Pestre Révész tanfolyamra.

Így indultam kis városomból Pestre és kerültem mozgássérült szálláshelyre, ahol sokféle sérült ember lakott az Intézményben. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, tőlük tanultam meg elfogadni megváltozott életem. A tanfolyam elvégzése is rengeteg segítséget információt adott.

Révész lettem, ami azt jelentette, hogy tovább adom az általam átélt, tanult és megtapasztalt sok információt, mellyel segíthetem az újonnan sérült betegtársak életét és továbbadom mindazt, ami elfogadhatóvá teszi mindennapjaikat.

A tanfolyam zárásaként zenés összejövetel közben fogalmazódott meg egy kerekesszékes tánccsoport létrejöttének lehetősége, két korábban sérült társunk ötleteként!

Igy 1999-ben létrejött a Budapesti székhelyű Gördülő Tánccsoport melynek nagy örömömre tagja lehettem! Az átélt 20 év, amit a táncsport tagjaként éltem meg mindent megadott, amit a balesetemet megelőző életemben még álmodni sem mertem.

Életem legtartalmasabb és legszebb évei voltak! Sajnos már csak vágyakozva gondolok vissza, a sok-sok élményre, mert a covid mindent megkavart és sajnos véget ért ez a szép időszak.

Mivel mindig is szerettem közösség tagjaként élni és sportolni, ezért keresnem kellett egy új lehetőséget. Igy jött szembe a vívás, amit egy Restart Fesztivál alkalmával lehetett kipróbálni. Soha nem volt közöm a víváshoz, inkább a labdajátékok vonzottak. Közben egy Restart fesztiválon első lehettem kerekesszékesként, handbike kategórában és azt következő években is indultam ezeken az erőpróbákon!

Kosárlabda, asztalitenisz, ülőröplabda, ezeket mind szerettem, de sajnos Zalaegerszegen nem volt mozgássérülteknek erre lehetősége. Így maradt a vívás, gondoltam mivel ez az elmét túráztatja és a gyors reakciót segíti, talán megszeretem. Nem utolsó sorban, itt is használhatom a révész tudásom és segítségére lehetek új sérülteknek megváltozott életük elfogadásában. 

Azóta az ötödik évet kezdtük meg! Jó érezni, hogy a fiatalok elfogadnak és már vannak kicsi sikerek. Próbálok elfogadható hasznos tagja lenni fiatal csapatunknak.

Voltam megyei első helyezett és legutóbb országos 3. és 4. helyezett is.

Nekem nem az érmék fontosak, inkább a mozgás lehetősége, a közösség, az elfogadás, a közös élmények. Társaim tükröt tartanak elém, ami által még tudok fejlődni, változni jó irányban és nem leépülni!

Mivel a családom tagjai távol élnek, így a csoporttagok a második családom, tőlük elfogadom a kritikát, még akkor is, ha az nem pozitív. Szeretem az őszinte embereket és a fiatalokat.

Remélem még elfogadnak ilyennek, amilyen vagyok!