A vívással való történetem 1980-ban kezdődött, amikor 7 évesen, először kapcsolódtam ehhez a nemes és tradicionális sporthoz, ami annyi sikert hozott hazánknak. Közel másfél évtizeden keresztül versenyszerűen vívtam, s ahogy társaim, én is végig jártam a fejlődés lépcsőfokait. Először játékos formában ismerkedtem a sporttal, majd edzések, edzőtáborok, végül hazai és nemzetközi versenyek kísérték sportolói pályámat.

Amit a versenyzés hozzám adott – és későbbi életemhez is –, mindenekelőtt a fizikai és mentális erősség; a küzdés és kitartás; a vereség viselése, mely hozzásegített további fejlődéshez; a célok megfogalmazása; a másik ember tisztelete, legyen ez az ellenfél, a csapattárs vagy aki segíti munkámat; a barátok, akik kísérték/kísérik utamat.

Hosszú évek kihagyását követően, 2019-ben, egykori vívóedzőm „csábításának” hatására találtam vissza a víváshoz. Ami megszólított az a kerekesszékes vívás Zalaegerszegen történő megvalósítása, melynek keretében más minőségben tapasztalhattam meg a sportág kivételességét. Edzőként ott lehetek olyan emberek pillanatainál, akiknek örömei és kudarcai más értelmet nyernek, mert valahogy más van bennük. Más nehézségekkel küzdenek az edzéseken és a versenyeken, mint az ép sportolók. Mást jelent nekik jelen lenni egy dobogón. Nem többet vagy kevesebbet érnek az ő sikereik és kudarcaik, hanem mást. És ez a más, maga a csapat. Mert minden egyes egyéni küzdés, egyéni szúrópárna találat, egyéni dobogó helyezés mögött egy csapat áll. Társak, akik egymásért drukkolnak, csapattársuk eredménye éppen olyan fontos, mint a maguké. Edzők és egyéb felkészítők, akik olyan feladatokat is bevállalnak értük, melyek nem tisztsége a hagyományos edzői tevékenységnek. A szülők, testvérek, akik együtt lélegzenek gyermekeik, hozzátartozóik életével és elengedhetetlen részeik a sportolói felkészüléseknek és eredményeknek. A vívás egyéni sportág, amiben van csapatverseny is, a legtöbb vívó éppen ezen kivételessége miatt szereti a csapatedzéseket- és versenyeket. A zalaegerszegi kerekesszékes vívás ezt a folyamatos csapatösszetartás élményét adja, legyen ez egy edzés, egy verseny, egy edzőtábor, vagy éppen egy szülinap alkalma. Amit sportolóként kaptam a vívástól, edzőként kibővült az elhivatottsággal, a mások irányában való tenni akarásért, a komfortzónám kitágításával, az elszántsággal, hogy nincs lehetetlen.  Tele kérdésekkel, kétségekkel, olykor reménytelennek tűnő pillanatokkal, de tiszta szívvel mára sikerült egy olyan közösséget megteremteni, mely példaértékű és elismert lett, mondhatom nemzetközi viszonylatban is.