Edzők
Hadnagy Gábor
1967-ben születtem Szombathelyen.
1978-ban kezdtem vívni a Zalaegerszegi Dózsa színeiben.
Az első év tőrvívással telt, azután jött a kard Kovács Attila szárnyai alatt. Kokó mindvégig a mesterem maradt.
1981-ben dobogós voltam a híres Fabik Kupán, ami akkor az országos bajnokságnak felelt meg. Többször nyertem megyei és területi bajnokságot és külföldi, nemzetközi versenyen is álltam dobogón.
Tagja voltam az ifi és a junior bővített kard keretnek, ezen belül a Szandavári György által vezetett vidék válogatottnak. Egyéniben két ezüst és egy bronzérmet szereztem a vidékbajnokságon, csapatban pedig összejött az arany is.
A kilencvenes évek elején a ZVE felnőtt kardcsapata feljutott az OB-1-be, szintén Kovács Attila vezetésével. Mindvégig megőriztük első osztályú tagságunkat a bajnokságban.
Az aktív vívást 1998-ban fejeztem be.
2022-ben csatlakoztam a ZVE kerekesszékes csapatához, ahol kardvívásra tanítom a lelkes versenyzőket, akik nagyon a szívemhez nőttek.
Dr. Matyovszky Balázs
1980-ban 9 éves „nagyfiúként” ismerkedtem meg a vívással. A több, mint fél évszázados egyesületünket a 44 év alatt csak a katonaság és a budapesti tanulmányaim miatt csaltam meg egy kicsit, de a vívást akkoriban sem hagytam abba. Nem tudom a módszertant, hogy minek köszönhető, de edzőink valami olyan varázslatot csináltak velünk annak idején, ami miatt a régi vívótársak 5-10 év kihagyás után ismét összetalálkozva pont onnét tudtuk folytatni a „beszélgetést”, ahol abbahagytuk. Számíthatunk egymásra bármiben. Tényleg olyan, mintha egy nagy család lennénk.
2019 óta ez a fantasztikus közösség kibővült. Mindannyiunk Bécibája, akinek egykoron a zalaegerszegi vívás elindulását is köszönhetjük, újabb ötlettel állt elő. Megteremtette a feltételt a Zalaegerszegi Kerekesszékes Vívóegylet létrejöttéhez is. Ellenállhatatlan hívására 5 éve vagyok egyik edzője ennek a szuper csapatnak. Egy olyan világba csöppentem, amit eddig testközelből nem ismertem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen mély hatással lesznek rám sérült sporttársaim. Kifejezetten rosszul érzem magamat, ha valamilyen okból nem tudok részt venni az edzésen, így munkámból adódó rengeteg elfoglaltságom mellett is mindig próbálom megoldani, hogy ott legyek. Drukkolok, hogy kis csapatunk sokáig bírja a hétköznapok és a sport adta kihívásokat és a jó közösséget a sportsikerek még inkább összekovácsolják!
Miszory Béla
A vívással kapcsolatos múltam Zalaegerszegen, mint alapító tag 1968.március 18.-án – a jelenlegi Zalaegerszegi Vívó Egylet jogelődjénél- a Zalaegerszegi Dózsa Sportegyesületnél kezdődött. Eleinte mint aktív versenyző és szervezésben segédkező, majd 1972-től mint segédedző és versenyző tevékenykedtem. 1978-tól a középfokú edzői képzés elvégzését követően edzőként működtem közre. 1991-ben a fegyveres testületek sportfinanszírozásának csökkentésekor megalapítottuk jogutódként az önálló Zalaegerszegi Vívó Egyletet. Ekkor az Egylet elnökének választottak meg, ezt követően szintén választással lettem a Zala Megyei Vívó Szövetség elnöke is, amit a mai napig is gyakorlok. A Vívó Egylettel 2006-tól 2018-ig többek között mukahelyem változása miatt a közvetlen kapcsolat szünetelt. Aztán jött a változás és ismételt találkozás, amikor Dr. Matyovszky Balázs egy, a régi vívókat megszólító rendezvényre meghívott. Ezt követően leányom, Dr. Miszory Erika ötletére ismét felvettem az edzői plasztront és elkezdtünk egy új ágat, a kerekesszékes vívást szervezni a ZVE-nél, ahol Darabos Géza elnök biztosított a támogatásáról. Jelenleg már 11 vívóval rendelkezünk, de még bővíteni szeretnénk a létszámot.
A vívásban eddig eltöltött időm alatt több mint 600 vívópalánta nőtt fel. Fő célom volt a jó közösségi élet kialakításán túl, hogy a sportolóinkkal a vívásban szerzett tapasztalatok életvitelükben való hasznosíthatóságát megismertessük. Mondásom szerint „a vívás nem az erő, hanem az ész játéka”.
Pályafutásom alatt több rangos hazai és nemzetközi kadett, junior és felnőtt tőr versenyt rendeztünk Zalaegerszegen. Legkiemelkedőbb versenyünknek a 2005 évi Vívó Európa Bajnokságot tartom, mely azóta is városunk és a hazai vívás hírnevét öregbíti.
A vívásban végzett kiemelkedő munkámért Eszterházy Miksa Emlékérem elismerésben részesültem 1998-ban, a Zalaegerszegi vívás 30. évfordulóján.
Jelenlegi célom, hogy megismertessem a mozgássérültekkel a parasport nyújtotta lehetőségeket, a mozgás szeretetét és lehetőségeit-korlátozottságaik ellenére. Örülnék, ha egy összetartó közösség fontos és megbecsült tagjaivá válnának, ha erősödne a „valahova” tartozás érzése bennük, ha egyenrangú társként tekintenének rájuk az emberek és ha lenne egy hely, ahol az egészséges társaikhoz hasonlóan korlátok és korlátozottságok nélkül tudnának belépni edzeni, amikor csak kedvük tartja-mint egészséges társaik.
- Irányítása alatt megszervezett rangos versenyek Zalaegerszegen:
- Kadett tőr világkupa (2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005)
- Férfi tőr világkupa (2002, 2003, 2004)
- Felnőtt Vívó EB (2005)
- Kerekesszékes Megyebajnokság (2019)
- Kerekkesszékes Uátnpótlás edzőtábor és házi verseny 2021. okt. 29-31
- Esély Kupa Zalaegerszeg 2024. február 24.
- Elismerések
- Eszterházy Miksa emlékérem (1998)
- Fair Play Életmű Díj (2021)
- Zalaegerszegi Vívásért Díj (2022)
- Zala Vármegyei Príma Díj (2022)
Rosta Richárd
A vívással való történetem 1980-ban kezdődött, amikor 7 évesen, először kapcsolódtam ehhez a nemes és tradicionális sporthoz, ami annyi sikert hozott hazánknak. Közel másfél évtizeden keresztül versenyszerűen vívtam, s ahogy társaim, én is végig jártam a fejlődés lépcsőfokait. Először játékos formában ismerkedtem a sporttal, majd edzések, edzőtáborok, végül hazai és nemzetközi versenyek kísérték sportolói pályámat.
Amit a versenyzés hozzám adott – és későbbi életemhez is –, mindenekelőtt a fizikai és mentális erősség; a küzdés és kitartás; a vereség viselése, mely hozzásegített további fejlődéshez; a célok megfogalmazása; a másik ember tisztelete, legyen ez az ellenfél, a csapattárs vagy aki segíti munkámat; a barátok, akik kísérték/kísérik utamat.
Hosszú évek kihagyását követően, 2019-ben, egykori vívóedzőm „csábításának” hatására találtam vissza a víváshoz. Ami megszólított az a kerekesszékes vívás Zalaegerszegen történő megvalósítása, melynek keretében más minőségben tapasztalhattam meg a sportág kivételességét. Edzőként ott lehetek olyan emberek pillanatainál, akiknek örömei és kudarcai más értelmet nyernek, mert valahogy más van bennük. Más nehézségekkel küzdenek az edzéseken és a versenyeken, mint az ép sportolók. Mást jelent nekik jelen lenni egy dobogón. Nem többet vagy kevesebbet érnek az ő sikereik és kudarcaik, hanem mást. És ez a más, maga a csapat. Mert minden egyes egyéni küzdés, egyéni szúrópárna találat, egyéni dobogó helyezés mögött egy csapat áll. Társak, akik egymásért drukkolnak, csapattársuk eredménye éppen olyan fontos, mint a maguké. Edzők és egyéb felkészítők, akik olyan feladatokat is bevállalnak értük, melyek nem tisztsége a hagyományos edzői tevékenységnek. A szülők, testvérek, akik együtt lélegzenek gyermekeik, hozzátartozóik életével és elengedhetetlen részeik a sportolói felkészüléseknek és eredményeknek. A vívás egyéni sportág, amiben van csapatverseny is, a legtöbb vívó éppen ezen kivételessége miatt szereti a csapatedzéseket- és versenyeket. A zalaegerszegi kerekesszékes vívás ezt a folyamatos csapatösszetartás élményét adja, legyen ez egy edzés, egy verseny, egy edzőtábor, vagy éppen egy szülinap alkalma. Amit sportolóként kaptam a vívástól, edzőként kibővült az elhivatottsággal, a mások irányában való tenni akarásért, a komfortzónám kitágításával, az elszántsággal, hogy nincs lehetetlen. Tele kérdésekkel, kétségekkel, olykor reménytelennek tűnő pillanatokkal, de tiszta szívvel mára sikerült egy olyan közösséget megteremteni, mely példaértékű és elismert lett, mondhatom nemzetközi viszonylatban is.