Befogadás és esélyteremtés a gyakorlatban – sikeres rendezvény Zalaegerszegen

2026. március 25-én a zalaegerszegi Mindszentyneum adott otthont a „Befogadó társadalom – esélyegyenlőség a gyakorlatban” című rendezvénynek, amely a társadalmi inklúzió és a fogyatékkal élők lehetőségeinek bővítése köré épült. Az esemény célja az volt, hogy bemutassa a mindennapi életben megvalósuló jó gyakorlatokat, és párbeszédet indítson a befogadóbb társadalom kialakításáról.

 

A rendezvény egyik kiemelt programpontja a „Fogyatékkal a munka világában” című fórumbeszélgetés volt, ahol a résztvevők első kézből hallhattak tapasztalatokat és kihívásokat. A beszélgetés egyik meghívott vendége Forgács Péter volt, aki a kerekesszékes vívó egylet képviseletében osztotta meg gondolatait.

A program másik fontos elemeként Dr. Miszory Erika gyógytornász tartott inspiráló előadást „Korlátokból lehetőségek – a sport, mint esélyteremtő erő” címmel, melyben bemutatta zalaegerszegi kerekesszékes vívócsapat munkásságát. Előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a sport nem csupán fizikai aktivitás, hanem kulcsfontosságú eszköz az önbizalom növelésében, a közösségépítésben és a társadalmi integráció elősegítésében is.

A rendezvény résztvevői egyetértettek abban, hogy az esélyegyenlőség megvalósítása közös felelősség, amelyhez szükség van a társadalom minden szereplőjének aktív közreműködésére. Az ilyen események hozzájárulnak ahhoz, hogy a szemléletformálás ne csak elméletben, hanem a gyakorlatban is megvalósuljon.