2025. augusztus 9-én különleges esküvői jelenetnek lehettek tanúi a zalaegerszegi Mária Magdolna Plébániatemplomban gyülekező násznép tagjai. A menyasszony nem más volt, mint a zalaegerszegi kerekesszékes vívók elhivatott gyógytornásza, akinek munkáját és emberi jelenlétét évek óta nagyra becsülik a sportolók.
A vívók csendben, fegyelmezetten helyezkedtek el az oltár előtt, kezükben a tőrrel, ahogy azt a hagyomány diktálja. A menyasszony az ő életüket és felkészülésüket kíséri évek óta. Most ők kísérték őt – nem szavakkal, hanem felemelt fegyverekkel, egy szimbolikus kapuval, amin keresztül az oltárhoz lépett. Nem látványosság volt ez, hanem tisztelgés. A bevonulás alatt sem zengett taps, sem telefonok nem villogtak – csak a fém fegyverek és a pillanat komolysága töltötte meg a levegőt.
A szokás eredete a katonai és vívó hagyományokban gyökerezik: a fegyverekkel emelt boltív alatti átvonulás a bajtársiasságot, a közösséghez tartozást, és nem utolsósorban a tiszteletet jelképezi. A sportolók ezzel a gesztussal fejezték ki, mennyire fontos számukra az a szakember, aki nap mint nap mellettük áll – nemcsak fizikailag segít, hanem emberként is erőt ad.
Az ifjú pár visszafogott eleganciával érkezett. A menyasszony egyszerű, mégis gyönyörű ruhát viselt, arcán az a mosoly volt, amit a versenyek előtt is látni: nyugodt, összeszedett, de most valami egészen más, belső fény is sugárzott belőle. Erikát édesapja, Béci bácsi – csapatunk edzője – vezette az oltárhoz. Szinte egyszerre volt családi és közösségi pillanat: apa vezette lányát, edző tanítványai között, egy olyan úton, amit mindannyian együtt építettek hosszú évek alatt.
Aznap délután Zalaegerszegen nemcsak két ember, hanem egy közösség is ünnepelt. És ahogy a tőrkapu íve alatt léptek be a templomba, mindenki érezte: ez a pillanat nem ismételhető. Nem is kell. Elég, hogy megtörtént.
